Utazás egy nárcisztikussal

" Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. " 

Senki és semmi nem tud elbizonytalanítani, megtörni abban a szemléletemben, mely szerint egyetlen út egymáshoz a szeretet, a megértés. Még azok után sem, amin keresztül mentem, ám  a történtek után a  határaimat sokkal jobban fogom óvni, mert megtapasztaltam azt is, hogy van, aki gonosz, ártószándékkel működik. 
Teszi ezt úgy, hogy farkas létére nem átalkodik bárány jelmezt ölteni, és megtéveszti a körülötte lévő embereket. Árt. Tudatosan árt és rombol. Nem nézvén se istent, se embert.  Vélt sérelmeiért bárkin átgázol. Ilyenkor csak ő létezik, csak az ő sértettsége törekszik benne egekig rugdaló dühvel, bosszúval. Nincs kegyelem! Töretlenül, keményen ki fog állni önnön hazugságai, elvtelen cselekedetei mellett. Ha kell, márpedig kell, az atyaúristent is megtéveszti, nemhogy halandó embereket. Bárkit felhasznál, kihasznál, hogy győztes pozícióját biztosítsa. 
Időnként elgondolkodom azon, hogy vajon  van-e egyetlen pillanatnyi tiszta felismerése, hogy ki is ő valójában? Erősen gyanítom, hogy nem, nincs. Ha ez megtörténne összeomlana gonoszságai terhe alatt, és ezt nem engedheti meg magának. Képtelen volna szembenézni, elszámolni magával. Éppen ezért kitartó és hű lesz önmagához, ember alatti cselekedeteihez. 
Áldozata, zsákmánya mindig lesz annak, aki az egész életét egy jelmeztárban éli. Utánoz. Ha kell, simulékonnyá szelídíti magát. Varázsol. De mindez csak szerep, nincs valódi személyisége, nem rendelkezik azzal, így mindig az áldozatához fog idomulni.  Erre csak egy darabig lesz képes, ami egy idő után komoly feszültséget szül benne, és ekkor, ezekben az időszakokban mutatja meg valódi arcát, ami rettenetes.
 Ha valaki leveszi a maszkját, leleplezi valódi énjét, azt megsemmisíti, halottá nyilvánítja, de előtte, jó szadistához híven, még a pokolban is megsétáltatja áldozatát. Ez az utazás pedig nem mindennapi lesz, ez garantált. 
Csupa ismeretlen táj teli akadályokkal, árkokkal, hegyekkel, sziklákkal, sűrű sötét erdőkkel, rejtélyekkel, ahol megoldhatatlan találós kérdések zúdulnak ránk a tér minden irányából. Ahogy haladunk ezen az úton, egyre több és több nehezéket viszünk magunkkal, egyre kínkeservesebb lesz az előrejutás. Számtalanszor vissza fogunk fordulni, majd eltévedünk, nem találjuk a kiutat.

A bántalmazó pedig mindig a legnehezebb szakaszokon fog magunkra hagyni minket.  Aztán váratlanul előbukkan, még ajándék is lesz nála, amit nagy kegyesen átnyújt kezeivel együtt: „Gyere, majd én kivezetlek, ismerem az utat.”
 Persze, hogy ismeri, számtalanszor járt itt, becsukott szemmel is képes haladni rajta. Te kétségbeesésedben, félelmedben, amit kizárólagosan az ő működése idézett elő benned, át fogod nyújtani neki remegő kezeidet, még örülni is fogsz, hovatovább elhiszed majd neki, hogy többé nem hagy magadra. Egyre kétségbeesettebben fogod kérlelni, hogy ne tegye ezt veled, mert félsz egyedül ezen a vidéken, nyomasztó, fájdalmas számodra ez a túra. Ő pedig téged von majd felelősségre, hogy miért barangolsz el, miért maradsz le, miért állsz meg és nézel szét, miért dőlsz be a saját érzéseidnek. Egyáltalán, miért gondolkodsz? 
Eközben vészcsengők tucatjai csilingelnek benned egyre hangosabban, egyre erőteljesebben, de már nem hallod meg, már nem tudsz erre a figyelmeztetésre koncentrálni, mert megoldhatatlan egyenleteket igyekszel megoldani, amiben csak ismeretlenek vannak. Azt fogod tapasztalni, hogy ugyanazokat a köröket járod be újra és újra. Folyton arra eszmélsz, hogy ezen a helyen már jártál, pont itt hagyott magadra az az ember, aki pár napja még a kezedet fogta és biztonságot ígért. De ő előre siet, öntelten és energiától duzzadva, amit tőled vont el, majd ismét hátrahagy téged. Te pedig erőtlenül toporogsz, már az irányt sem tudod. Nem tudod, hogy fent vagy lent vagy, nem tudod, hogy merre van a jobb, a bal. Minden viszonyítási pont elmosódik benned, és körülötted. Ő pedig élvezettel figyeli tántorgásodat.  Aztán erőtől, önbizalomtól átitatva, amit te adtál számára, mert eddig nem volt neki, a mélybe taszít és végrehajtja a nyilvános kivégzésed. 
Minden cselekedete arról fog szólni, hogy fájdalmat okozzon, bántson, gyalázzon, alázzon. Hogy ezt véghez tudja vinni, újabb és újabb embereket áldoz fel. Egyetlen egy szabály élteti. Ártson és fájdalmat okozzon Neked. Teszi ezt azért is, mert úgy hiszi, azt feltételezi, hogy még hatalma van feletted. 

Számodra a gyógyulás útját mutatja, ha már nem érint meg az, amit csinál. Legfeljebb azokat az embereket sajnálod, akiket magával visz egy pokoli sétára.

Te már rájöttél, hogy van neve annak, amiben voltál. Az egyenletet megoldottad. 

A végeredmény: 

NÁRCISZTIKUS VISSZAÉLÉS  

Ez egyrészt felszabadító, másrészt gyötrelmes. Most már tényleg elindulhatsz a gyógyulás ösvényén, ami bizonyosan kivezet arról a szörnyű helyről, ahol olyan nagyon sokáig vesztegeltél.
 Figyelem! 
Készülj fel, mert ez az út legalább olyan keserves lesz, mint a nárcisztikussal való utazás, de innen már tényleg van kiút.